Részvény

A részvény részvénytársaság által kibocsátott, tagsági jogot megtestesítő értékpapír. A részvény tulajdonosa tehát egyben a kibocsátó cég tulajdonosa is és mint ilyen, a közgyűlésen részt vehet a társaságot érintő döntéshozatalban is. Ugyanakkor a részvényes kötelezettsége a vállalattal szemben csupán a részvény értékének megfizetését jelenti

Részvénytársaság a részvények kibocsátása szempontjából alapvetően kétféleképpen működhet: zártkörűen illetve nyilvánosan. Zártkörűen működő társaság részvényei csak előre egyedileg meghatározott befektetők számára hozzáférhetőek, míg a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényei részben vagy egészben nyilvánosan kerülnek forgalomba, tehát bárki számára megvásárolhatók. A nyilvánosan működő részvénytársaságok papírjai emellett bevezethetők a szabályozott piacra, a tőzsdére. A tőzsde a nyilvánosan kibocsátott értékpapírok hivatalos kereskedési platformja. Tőzsdére való felkerülés legfontosabb indoka a kibocsátó számára a befektetőktől történő pénzgyűjtés, ami alternatívát jelent a hitelintézeti forrásszerzéshez képest. A befektetők számára pedig lehetővé válik a kibocsátó cég alapos megismerése, gazdálkodásának figyelemmel kísérése, amit a részvénykibocsátó tájékoztatási kötelezettsége garantál.

A részvénykereskedés fő szereplői a kibocsátók, a közvetítők és a befektetők. A részvény kibocsátók a fent említett nyilvánosan működő részvénytáraságok. A befektetők a magán- vagy intézményi befektetők, ez utóbbiak például a befektetési alapok, biztosító társaságok, nyugdíjpénztárak. A közvetítők (befektetési szolgáltató vagy ilyen tevékenységre engedéllyel rendelkező bank) a kibocsátó és a befektető közötti adásvétel lebonyolításában működnek közre, mivel a befektető közvetlenül nem vásárolhat tőzsdei részvényeket.

A részvényeket ma már nem nyomtatják ki, hanem ún. dematerializált formában, vagyis nem papíralapon jelennek meg. Ez azt jelenti, hogy a mai részvény már csak egy számítógépes jelsorozat, adásvétele során is elektronikus módon rögzítik a tulajdonosváltást, és a részvény tulajdonjogát ez a nyilvántartás bizonyítja. Tőzsdei részvényt csak egy köztes szereplő, a befektetési szolgáltató (bróker) révén lehet vásárolni, azaz a vételi, illetve eladási szándékkal a brókercéget vagy az ilyen szolgáltatást nyújtó bankot kell felkeresni.

A részvény mint befektetés

A részvény befektetési jellege két dolgot jelent: egyrészt a részvények után a társaságok az üzleti év során elért hasznukból a közgyűlés döntésének megfelelően osztalékot fizethetnek, másrészt a részvények adásvételével árfolyamnyereségre lehet szert tenni. Ez utóbbi befektetési lehetőség értelemszerűen elsősorban a tőzsdére bevezetett részvényekre vonatkozik, hiszen ezek kapcsán biztosított a megfelelő likviditás (azaz bármikor készpénzzé tehető) és a részvény árfolyamát biztosító információk teljes körű nyilvánossága.

A részvény árfolyamát alapvetően a kibocsátó vállalat piaci pozíciója befolyásolja, egy vállalat piaci helyzetét pedig számtalan olyan tényező határozza meg, amelyeket nehéz előre látni, például milyen kilátásai vannak az adott cégnek a közeljövőre vagy hosszabb távon, milyen a hasonló területen tevékenykedő egyéb cégek helyzete, hogyan ítélik meg a vezetőség munkáját, stb.

Emellett a részvényárakat az egész ország makrogazdasági helyzete, alkalmazott gazdaságpolitikája is befolyásolja, sőt olyan kisebbnek számító tőzsdék árfolyamára, mint amilyen a magyar BÉT is az uniós, illetve amerikai és japán piacokon zajló folyamatok is jelentős hatást gyakorolnak.

A részvénybefektetés folyamata

Első lépésként befektetési számlaszerződést kell kötni az adott bankkal, illetve brókercéggel. Ezt követően adhatunk megbízást, ha elegendő pénzösszeg áll rendelkezésre a számlánkon. A megbízást lehet vételi vagy eladási megbízás. Piaci áras vételi megbízás meghatározott kibocsátó(k) részvényeinek a tőkepiacon éppen aktuális összegen történő megvásárlására szól, míg az ún. limit áras megbízás a papír egy maximum összegnél nem drágábban történő megvétele egy adott időszakon belül – pár nap, hét vagy egy hónap.

A technológia fejlődése a tőzsdei kereskedésre is hatott, így manapság egyre jellemzőbb a telefonon vagy interneten keresztül adott megbízás, sőt mobiltelefonon szöveges üzenet formájában is figyelemmel lehet már követni a tőzsdei árfolyamokat, illetve be lehet kapcsolódni a kereskedésbe. A világhálón illetve telefonon keresztül adott megbízás azonban fokozott körültekintést igényel.

A külföldi piacokon, illetve külföldi székhelyűek bróker cégen keresztül való kereskedés esetén a hazaitól eltérő, ezért ismeretlen szerződési feltételek érvényesülhetnek, továbbá ezek a cégek nem tartoznak közvetlenül a magyar jogszabályok hatálya alá, ezért a jogérvényesítés velük szemben problematikusabb.

Hasznos tanácsok részvényvásárláshoz

      Mielőtt kiválasztja, hogy melyik brókercéget vagy bankot kívánja megbízni, döntse el azt, hogy mely szempontok a legfontosabbak az Ön számára, például: sokat akar-e kereskedni, folyamatos tanácsadásra van szüksége vagy önállóan meg tudja hozni a megfelelő döntést, mekkora összeget akar befektetni.

      Mivel a tőzsdén nem csak nyerni, hanem veszíteni is lehet, az adott részvény árfolyamának felfelé, vagy lefelé történő elmozdulása miatt, fontos felmérni mekkora kockázatot hajlandó vállalni.

Javasolt a több lábon állás, többféle részvény vásárlása (diverzifikáció).

      A közvetítő kiválasztásnál fontos szempont a megbízási díjak mértéke. A megbízási díj lehet fix összegű vagy a részvény árfolyamértékének százalékában meghatározott díj. Figyeljen arra, hogy a megbízási díj ne legyen olyan mértékű, hogy elvigye a befektetéssel elért nyereséget, mivel a díjat vásárláskor és a részvény eladásakor is meg kell fizetni. Különbség lehet piaci áras, illetve limitáras megbízási díjak között is, ez utóbbi általában drágább, hiszen folyamatos piacfigyelést igényel.

      Fontos szempont, hogy az adott cégnél mekkora a befektetés minimális összege. Vannak úgynevezett diszkont brókercégek, amelyek olcsó megbízási díjjal dolgoznak, viszonylag szűk befektetési palettát kínálva. Ezek általában nem írnak elő ilyen minimum küszöböt.

      Az online kereskedés előnye, hogy a befektető „közelebb" kerülhet a piachoz, ugyanakkor észben kell tartani, hogy technikai hibák bekövetkezhetnek, megszűnik a hozzáférés és az ügyfélnek nincs személyes kapcsolata az üzletkötővel. Éppen ezért online adott megbízásnál különösen fontos figyelni arra, hogy:

- az internetes hozzáféréssel bármikor lekérdezhető legyen a portfólió,

- küldenek-e a megbízásokról azonnali visszaigazolást,

- milyen elemzési eszközök és pénzügyi adatok érhetők el az adott weblapon, (külföldi cég esetében érdemes megnézni, hogy milyen nyelveken),

- van-e alert (biztonsági) szolgáltatás,

- milyen telefonos kapcsolattartási lehetőség van.

Forrás: PSZÁF

.
Hirdetés:

  1. Még nem érkezett hozzászólás.
(nem lesz látható más számára)