Nem engednek életszínvonalukból a magyarok – hitelekből fedezik

vg.hu –  2007.augusztus 30

Nem enged a magyar lakosság a korábban megszokott életszínvonalból annak ellenére, hogy a statisztikák szerint a keresetek hat százalékkal kevesebbet érnek.

Nem enged a magyar lakosság a korábban megszokott életszínvonalból annak ellenére, hogy a statisztikák szerint a keresetek hat százalékkal kevesebbet érnek, mint egy évvel ezelőtt. A hiányzó összeget egyre többen banki kölcsönből próbálják meg pótolni. Erre lehet következtetni, hogy a fogyasztási hitelek állománya dinamikusan nő a megszorítások óta.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint idén június végén már közel 1740 milliárd forintra rúgott ez az állomány, szemben az előző év azonos időszakában nyilvántartott 1360 milliárddal. Egy év alatt tehát 28,2 százalékos volt a növekedés. Feltűnő jelenség, hogy éppen ezeknél a kölcsönöknél tolódott ki jelentősen a törlesztési idő. A személyi hiteleknél az öt éven túli lejárat aránya 24,3 százalékról 38,5 százalékra emelkedett. Az áruvásárlási kategóriában ez az arány még mindig nem éri el a 10 százalékot, viszont tavaly júniusban még 2,7 százalék alatt volt. Mindemellett az óvatosság is megfigyelhető a hitlefelvételekben.

Egyre többen választanak alacsonyabb árkategóriájú termékeket, így csökkent az átlagos hitelösszeg. A bankok tapasztalatai szerint a lakosság jelentős része elhitte a kormányzat által hangoztatottakat, miszerint átmeneti nehézségekről van szó, s ezért volt bártorsága ahhoz, hogy a szűkebb esztendőkben kapott alacsonyabb bérét hitelekkel egészítse ki, amit majd a következő jobb években vissza tud fizetni. A pénzintéezetk az elkövetkezendő időszakban a hitelállomány további növekedésére számítanak. Ehhez hozzájárul az is, hogy egyre kedvezőbb feltételekkel kínálják kölcsöneiket. Ellenben a havi rendszeres jövedelem továbbra is fontos szempont a kérelmek elbírálásában.

 

.
Hirdetés:

  1. Még nem érkezett hozzászólás.
(nem lesz látható más számára)