Módosítaná hitelszerződését? – Ez érdekelni fogja!

MTI 2009. október 19.

A kormány a hitel- és pénzintézeti törvény módosításával kötelezné a bankokat arra, hogy a hitelszerződések módosításáról 60 nappal korábban tájékoztassák az ügyfeleket.
A szerdán a kormány elé kerülő javaslat szerint, ha az ügyfelek nem fogadják el a változtatásokat, 60 napon belül díjmentesen fel tudják mondani a hitelszerződésüket.

Szollár Domokos az MTI-nek elmondta: az új szabályokban a kormány azt is előírná, hogy akinek hitele van, bármikor élhet majd részleges, vagy teljes előtörlesztés lehetőségével, úgy, hogy közben az előtörlesztési díjat maximálnák.
Hozzátette: a javaslat felső határt szabna a gyorskölcsönök kamatának is.

Ismertetése szerint sok rászoruló és kiszolgáltatott állampolgár, ha hirtelen kerül nehéz helyzetbe, gyakran csak gyorskölcsönnel tudja helyrebillenteni gazdálkodását. Rajtuk segítene a kormány ezzel a tervezett döntéssel – közölte.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kabinet ezen kívül szigorúbb tájékoztatási kötelezettséget írna elő a fogyasztói hitelekkel kapcsolatban. Mint mondta, azért, hogy közérthető, világos, részletekbe menően, példával alátámasztott tájékoztatást kapjon minden ügyfél mielőtt döntést hozna a hitel felvételéről.

Emlékeztetett arra: gyakorlatilag a lakossági hitelezéssel foglalkozó intézetek 98 százaléka önkéntesen aláírta a banki magatartás kódexet, a kormány mégis azt tervezi, hogy a kódex egyoldalú szerződésmódosításokról szóló részét beemelné a bankokat szabályozó hitel és pénzintézeti törvénybe. Mindezt annak érdekében, hogy egy intézet se tudjon kibújni a szabályzat alól – jegyezte meg.

Szollár Domokos hangsúlyozta: a kormány dolga, hogy átlátható, világos rendszert hozzon létre a hitelezés területén, és feladata is megvédeni az ügyfeleket az esetleges visszaélésektől, banki erőfölénytől.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a Magyarországon felvett hiteleket ki kell fizetni. A bankrendszer, sőt az egész gazdaság működése kerülhet veszélybe, ha a hitellel rendelkezők úgy éreznék, illetve bátorítást kapnának arra vonatkozóan, hogy nem kell visszafizetni a hiteleket – jelentette ki a kormányszóvivő.
.
Hirdetés:

  1. Még nem érkezett hozzászólás.
(nem lesz látható más számára)