Befektetési fogalomtár D – É

.

daytrade
ugyanazon a napon elkezdett és lezárt tranzakció;

dematerializált értékpapír
a tőkepiacról szóló 2001. CXX. törvényben és külön jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton létrehozott rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség (az értékpapír nyomdai úton nem kerül kinyomtatásra);

devizabelföldi
a) az a természetes személy, akinek az illetékes magyar hatóság által kiadott érvényes személyazonosító igazolványa (személyi igazolványa), a tizennégy éven aluliak esetében pedig a személyi azonosítóról kiadott hatósági igazolványa (a továbbiakban együtt: személyazonosító igazolvány) van, illetve azokkal rendelkezhet,

b) a vállalkozás és a szervezet, ha a székhelye belföldön van, ideértve a külföldi állampolgár önálló magyarországi vállalkozását (egyéni vállalkozót – ideértve az egyéni céget is – és az önfoglalkoztatót) is,

c) a b) pont szerinti vállalkozás vagy szervezet tulajdonosa, vezető tisztségviselője, felügyelő bizottsági tagja és alkalmazottja e minőségében a vállalkozás és a szervezet nevében tett jogügyletei és cselekményei tekintetében, ha azok alapján a vállalkozás vagy a szervezet szerez valamilyen jogot, illetve azt terheli kötelezettség, akkor is devizabelföldinek tekintendő, ha egyébként devizakülföldi,

d) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, ide nem értve a vámszabadterületi társaságot és a társasági adóról és az osztalékadóról szóló többször módosított 1996. évi LXXXI. törvény 4. §-ának 28. pontja alá tartozó társaságot,

e) a külföldön lévő külképviselet;

devizabetét
forinttól különböző pénznemben betétként elhelyezett pénzösszeg. A devizabetét esetén a kártalanítás összegének a megállapítása – a kifizetés időpontjától függetlenül – a betét befagyása napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon történik;

devizakülföldi
a) a természetes személy, ha nincs az illetékes magyar hatóság által kiadott, érvényes személyazonosító igazolványa, és azzal nem is rendelkezhet,

b) a vállalkozás és a szervezet – jogi formájától függetlenül -, ha székhelye külföldön van, a devizabelföldi vállalkozás és szervezet külföldön működő fióktelepe,

c) a devizakülföldinek a belföldön lévő képviselete,

d) a vámszabadterületi társaság,

e) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, ha a fióktelepet vámszabad területen létesítették, illetve ott működik, továbbá

f) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló többször módosított 1996. évi LXXXI. törvény 4. §-ának 28. pontja alá tartozó társaság;

diszkont értékpapír
olyan hitelviszonyt megtestesítő, nem kamatozó értékpapír, amelyet névérték alatt bocsátottak ki, és a lejáratkor névértéken váltanak be;

diverzifikáció
kockázatcsökkentési célból való befektetés különböző piacokon;

E nap
az értékpapírból származó és a kibocsátó által teljesítendő kifizetéssel járó esemény kezdő időpontja, továbbá társasági esemény napja;

egyedi értékpapír letéti számla
a nyomdai úton előállított értékpapírok címlet és sorszám szerinti nyilvántartására szolgáló számla;

egyedi kockázat
az értékpapír vagy származtatott ügylet esetén az ügylet alapját képező értékpapír egyedi jellemzőihez kapcsolható árfolyamváltozás kockázata;

egyesített összevont értékpapír számla
a KELER Rt. által vezetett, a Számlatulajdonos rendelkezése alatt álló gyűjtőelven kezelt, nyomdai úton előállított és dematerializált értékpapír megjelenítését szolgáló értékpapír nyilvántartás, amelyen a biztosíték értékpapír letéti számlán kezelt értékpapírokon kívül valamennyi értékpapír kimutatásra kerül;

egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM)
a hitelintézeteknek az egyes betétekösszehasonlíthatósága érdekében közzé kell tenniük az EBKM-et, amelynek számításánál a kamatösszegben csak a ténylegesen kifizetendő összeg vehető figyelembe

egységesített értékpapír hozam mutató (EHM)
A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében, ha az értékpapír kamata a kibocsátó által a még hátralévő teljes futamidőre megállapításra került, a befektetési szolgáltató és a hitelintézet, valamint az a szervezet, amely törvény alapján forgalmazó igénybevétele nélkül jogosult saját kibocsátású értékpapírt forgalomba hozni, köteles kiszámítani, és közzétenni az egységesített értékpapír hozam mutatót, mely által az e körbe bevont értékpapírok hozama összehasonlíthatóvá válik.

eladási opció (put option)
Olyan szerződés, amelyben az egyik fél (az opció jogosultja) az opciós díj megfizetése ellenében jogot szerez arra, hogy egy adott jövőbeni napon (lejáratkor), vagy napig (lejáratig) valamely termék meghatározott mennyiségét előre megállapított árfolyamon, az ún. kötési árfolyamon egyoldalú nyilatkozatával eladhassa az opció kiírójának.

elfogadó nyilatkozat (vételi ajánlatra tett)
az ajánlat tárgyát képező részvénnyel rendelkező részvényes nyilatkozata arról, hogy részvényeit, vagy annak az elfogadó nyilatkozatban meghatározott részét a vételi ajánlatban foglalt feltételek szerint át kívánja ruházni;

elsőbbségi részvény
Eltérő tartalmú és mértékű tagsági jogokat megtestesítő (elsőbbséget biztosító) részvény. Az alapító okirat (alapszabály) az elsőbbségi részvényfajtán belül a) osztalékelsőbbséget, b) a részvénytársaság jogutód nélkül történő megszűnése esetén a felosztásra kerülő vagyonból történő részesedés elsőbbséget (likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbség), c) a szavazati joggal összefüggő elsőbbséget, valamint d) a zártkörűen működő részvénytársaság részvényeire elővásárlási jogot biztosító részvényosztályt határozhat meg.

elsődleges forgalmazó
az ÁKK Rt.-vel az állampapírok forgalomba hozatalára, illetve forgalmazására megbízási szerződést kötött befektetési szolgáltató;

elszámolási rendszer
pénz- és értékpapír-átutalások egységes rend és közös szabályok szerinti feldolgozására, pozícióvezetésre vonatkozó, a rendszer tagjai által kötött kölcsönös megállapodás;

elszámoló nap
az ügylet elszámolásának, rendezésének napja, amikor megtörténik a számlák (pénz és értékpapír) terhelése és jóváírása;

elszámolóház
a tőzsdén és tőzsdén kívül megkötött pénz- és tőkepiaci ügyletek elszámolásával és teljesítésével kapcsolatos szolgáltatásokat teljesítő szakosított hitelintézet;

értékpapír
A forgalomba hozatal helyének joga szerint értékpapírnak minősülő befektetési eszköz. Értékpapírnak csak olyan okirat vagy – jogszabályban megjelölt – más módon rögzített, nyilvántartott és továbbított adat tekinthető, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi. Értékpapírt pénzkövetelésről, valamely dologra vonatkozó tulajdonjogról vagy más jogról, illetőleg tagsági viszonyból eredő jogosultságról lehet kiállítani.

értékpapír átalakítás
az értékpapír előállítási módjának (nyomdai úton, dematerializált) megváltoztatása;

értékpapír letéti számla
a nyomdai úton előállított értékpapír gyűjtőelven alapuló nyilvántartására, a számlatulajdonos részére vezetett számla;

értékpapír típus
az értékpapír névre vagy bemutatóra szóló voltának megkülönböztetése;

értékpapírkód
a központi értéktár által kiadott, az azonos jogokat megtestesítő értékpapírok azonosítására szolgáló betű vagy számjelek összessége, illetve ezek kombinációja; ISIN azonosító (International Securities Identification Number);

értékpapír-kölcsönzés
értékpapír tulajdonjogának olyan átruházása, amelynek keretében a kölcsönbe adó a kölcsönbe vevő részére azzal a kötelezettséggel ruház át értékpapírt, hogy a kölcsönbe vevő köteles azonos darabszámú és sorozatú értékpapírt egy, a szerződésben vagy a kölcsönbe adó által meghatározott jövőbeni időpontban visszaadni a kölcsönbe adó, vagy az általa megjelölt harmadik személy részére;

értékpapír letéti őrzés
értékpapír megőrzésre történő átvétele, a tulajdonos megbízásából való nyilvántartása és kiadása;

értékpapír-letétkezelés
értékpapír letéti őrzése, a kamat, az osztalék, a hozam, illetőleg a törlesztés beszedése és egyéb kapcsolódó szolgáltatás nyújtása;

értékpapír-sorozat
az azonos előállítású, azonos jogokat megtestesítő értékpapír egy meghatározott időpontban forgalomba hozott teljes mennyisége, illetve az eltérő időpontban forgalomba hozott értékpapírok valamely későbbi időpontban azonos jogokat megtestesítő teljes mennyisége;

értékpapírszámla
a dematerializált értékpapírról és a hozzá kapcsolódó jogokról az értékpapír-tulajdonos javára vezetett nyilvántartás;

értékpapírtitok
minden olyan, az egyes ügyfélről a befektetési szolgáltató, az árutőzsdei szolgáltató, a befektetési alapkezelő, a tőzsde, és az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet rendelkezésére álló adat, amely az ügyfél személyére, adataira vagyoni helyzetére, üzleti befektetési tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, illetve a befektetési szolgáltatóval, árutőzsdei szolgáltatóval, befektetési alapkezelővel kötött szerződéseire, számlájának egyenlegére és forgalmára vonatkozik;

európai opció
olyan opció, amelyet annak jogosultja csak a lejárat napján hívhat le;

Forrás:  PSZÁF